TīmeklisFerenc pápa november 29-én, advent első vasárnapján érkezik meg Banguiba, a Közép-afrikai Köztársaság fővárosába, ahol többek között egy menekülttábort is … Tīmeklis2024. gada 31. janv. · Ferenc pápa a Kongói Demokratikus Köztársaságba és Dél-Szudánba vezető 40. apostoli útja előestéjén a hagyománynak megfelelően a Salus …
Ferenc pápa tudja, hogy hátba akarják szúrni, de nem fél
Tīmeklis2015. gada 3. dec. · Ferenc pápa november 25-én indult hatnapos afrikai látogatására, amely tizenegyedik apostoli útja volt. A repülőgépen vele utazó hetvennégy újságírónak arról beszélt: reméli, hogy a kontinensen javulni fog a gazdasági helyzet, ahogyan azt is, hogy látogatásának anyagi és lelki értelemben is lesznek gyümölcsei. Tīmeklis2024. gada 8. febr. · A pápa katekézise afrikai útjáról: A kiengesztelődés és megbékélés szellemében haladjunk tovább Visszatérve 40. apostoli útjáról Ferenc … craig smith melbourne storm
Ferenc pápa üzenhetett azoknak, akik a lemondását várják
Tīmeklis2024. gada 19. jūl. · A pápa hangsúlyozta: „Az önmagából kilépő afrikai egyház jele, hogy összefogunk annak érdekében, hogy megkülönböztessük, mit mond nekünk ma Isten, nemcsak azért, hogy biztosan tudjunk szembe nézni a kihívásokat jelentő szükségletekkel, hanem azért is, hogy valóra váltsuk az afrikai álmokat – társadalmi, … Tīmeklis2024. gada 31. janv. · Vasárnap.hu / 2024. 01. 31. Ferenc pápa afrikai útja előtt a Santa Maria Maggiore-bazilikában imádkozott Ferenc pápa a Kongói Demokratikus Köztársaságba és Dél-Szudánba vezető 40. apostoli útja előestéjén a hagyománynak megfelelően a Salus Populi Romani-ikon előtt egy virágcsokrot helyezett el, és … Tīmeklis2024. gada 3. febr. · Ferenc pápa megérkezett pénteken hatnapos afrikai útjának második állomására, Dél-Szudánba. A háborúval, mélyszegénységgel és természeti csapásokkal sújtott fiatal afrikai államban tett látogatásán az anglikán egyházat vezető Justin Welby canterbury-i érsek, valamint Iain Greenshields, a skót egyház ... craig smith realty tulare ca